A falu a kistérség nyugati szélén fekszik, a 65-ös útról Iregszemcsénél letérve, a 61-es útról Nagykónyi előtt lekanyarodva érhető el.
A település a megye egyik legfiatalabb községe, a jelenlegi falu 1930-ban alakult ki, amikor Jászárokszállásról 80 család érkezett ide a gazdasági válság miatt. Valaha Muthpuszta néven nagyobb falu lehetett itt, egy 1333-as oklevél kolostorról, papról is tesz említést, tehát egyházi birtok lehetett. Később a Zichy család birtokába került, lakói jobbágyok, majd uradalmi cselédek voltak. A XX. század '30-as éveitől ideérkező jász családok földet, kamatmentes állami kölcsönt és mezőgazdasági eszközöket kaptak életük újrakezdéséhez. A jászok az Alföldön szokásos növényi kultúrát honosították meg, a férfiak a Dunántúl különböző helyein vállaltak kubikosmunkát. 1949-ben neve Jásztelepszállás, majd 1950-től Újireg lett. Katolikus vallásuk gyakorlására hosszú ideig csak kápolna állt rendelkezésükre, a falu modern stílusu katolikus templomát a helyi hívek adományozásából és az elszármazottak támogatásából 1993-ban építették. A község központjában áll a 2000-ben létrehozott Jász Emlékhely, csúcsán a jászok jelképével, Lehel kürtjével. A XIX. század végén épült Zichy-kúria jelenleg faluházként működik, a hajdani imaházban a település 70 éves történetét, a régi használati tárgyaikat, viseletüket bemutató falumúzeumot talál az érdeklődő.
A község lakói őrzik a hagyományaikat, rendszeresen ellátogatnak őseik földjére, és évente egy alkalommal ők is fogadják a Jászárokszállásról érkezőket. Az elmúlt években kialakított pihenő- és üdülőpark, valamint a külföldiek házvásárlásai nyomán fellendülőben van a falusi turizmus.
A település fontosabb adatai:
- Területe: 1010 ha
- Lakossága: 305 fő (2018.)
Polgármesteri Hivatal elérhetőségei:
- Polgármester: Pethes József
- Cím: 7095 Újireg, Kossuth L. u. 1.
- Telefon: 74/480-305
- e-mail: ujireg@freemail.hu
Címertörténet 2008. április 01.Udvari
A község címerpajzsának ezüst mezejében búzakék pajzsfő van, amelyben a lakosság származására utaló jászkürt látható. Alatta az ezüst mezőben álló kék kubikostalicska az újiregiek egykori munkájára utal. A pajzsot vörössel és kékkel bélelt pántos ezüst sisak díszíti, vörössel és kékkel ékesített heraldikai koronával. A sisakkoronából két szál arany búzakalász nő ki, kettőskereszttel. A takaró kék és ezüst színű.