MagyarDeutsch

nyitóoldal

Belépés

 
Regisztráljon! Használja a fórumot, iratkozzon fel hírlevélünkre.
Regisztráció  Elfelejtett jelszó

Pályázatok

 


"A Dám Önkormányzati Társulás szociális alapszolgáltatásainak fejlesztése eszközbeszerzéssel"
TOP-4.2.1-15-TL1-2016-00008

 

 

Katalógus

 

 

Magdaléna Panzió
7090 Tamási, Várhegy u. 21.
A Magdaléna Panzió egy 3 ágyas és egy 2 ágyas apartmannal, valamint két teljesen különálló házzal várja a pihenni és kikapcsolódni vágyókat.
Támogatóink

 

A projekt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai célelőirányzatából került támogatásra.

 

 

Belecska Diósberény Értény Felsőnyék Fürged Iregszemcse Keszőhidegkút Kisszékely Koppányszántó Magyarkeszi Miszla Nagykónyi Nagyszékely Nagyszokoly Ozora Pári Regöly Szakadát Szakály Szárazd Tamási Tolnanémedi Udvari Újireg Varsád

FőoldalTelepüléseink Udvari   (1 db összesen)

Udvari címere A falu a kistérség délkeleti részén fekszik, legegyszerűbben a 63-as útról Gyönk felől érhető el.

A régészeti ásatások során feltárt leletek szerint már az urnasíros temetkezés idején is lakott hely volt. A feltárások során a kelták idejéből való lovassírok is előkerültek. A honfoglalás során a Hedri nemzetség birtokába került, egy 1271-ben kelt okmány szerint ekkor a Monoszlay család birtokolta. A török időkben teljesen elnéptelenedett, újratelepítésére az XVIII. században került sor, Württembergből érkeztek ide német telepesek. Ennek következtében a német lakosság került túlsúlyba a magyarokhoz képest. Egykor fejlett kertészeti kultúrával rendelkezett. A XIX. század környékén jó minőségű földjein dohányt termesztettek. A II. világháború után a lakosság felét kitelepítették, helyükre felvidéki magyarok érkeztek.

A római katolikus és evangélikus templom mellett megtekintésre érdemes a település határában fekvő 180 éves alsópéli kápolna, melyet 2006-os felújítása után műemlékké nyílvánítottak. A lakosság megélhetését. régebben és jelenleg is a mezőgazdaság, ezen belül is az állattenyésztés biztosítja. A település környékén elterülő erdők nagyvadakban gazdagok, mely jó alapot teremthet a vadászturizmus meghonosítására.

A település fontosabb adatai:

  • Területe: 3007 ha
  • Lakossága: 310 fő  (2018.)

Polgármesteri Hivatal elérhetőségei:

  • Polgármester: Peszt Attila
  • Cím: 7066 Udvari, Szövetkezet u. 47.
  • Telefon: 74/408-618
  • e-mail: udvari2@tolna.net

 

 

 

Címertörténet  2008. április 01.
Udvari

 

Álló, háromszögű pajzs kék mezejében vörös pajzsfő. A vörös mezőben középütt lebegő helyzetű Szűz Mária-monogram arannyal, melyet két oldalról egy-egy ezüst heraldikai rózsa kísér. A kék mezőben zöld hármashalom középsője felett lebegő helyzetű, kerek talpú, kis pajzs, ennek vörös mezejében három ezüst cölöp. A kis pajzsot két oldalról egy-egy, a szélső halmokon növekvő, leveles arany búzakalász kíséri.

 

ImpresszumAdatvédelemCopyright