A község a kistérség középső részén, a Kapos és a Koppány folyók találkozásánál, egy kis dombon fekszik. A 65-ös útról Szakály közelében lekanyarodva érhető el.
A kedvező természeti adottságokkal, nagy múlttal rendekező falu már a kőkorszaktól lakott hely volt. A bronzkorban a vaskor végén fejedelmi központ volt, megerősített földvárral. Az ásatásoknál előkerült leletek a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban láthatók. A honfoglalás idején a Keszi törzs egyik szálláshelye, a kereszténység felvétele után esperességi székhely volt. Nevének első írásos emléke egy 1204-es okmányban szerepel. A török hódoltság idején szinte teljesen elpusztult, a XVIII. században kezdett újra benépesülni. A század elején katolikus vallású magyarok betelepülését követően gyors fejlődésnek indult, 1730-ban mezővárosi rangot kapott, városi rangját 1872-ig őrizte meg. A környék nagy része Eszterházy-birtok volt, a faluhoz tartozó lakott helyeken élők megélhetését az uradalom biztosította, ahol az emberek cselédként dolgoztak. A II. világháború pusztítása elkerülte a községet, az 1949. utáni átalakulások kedvezőtlenül érintették a falut. A 60-as 70-es években fellendülésnek indult, infrastruktúrája, kulturális élete is jelentős fejlődésen ment keresztül. A rendszerváltás után sokan választották a magángazdálkodás útját, hiszen a földhöz való kötődés, a növénytermesztés, állattenyésztés szeretete a kezdetektől jellemző a település mindenkori lakóira.
A község intézményei között óvoda, általános iskola, művelődési ház és könyvtár működik. Római katolikus temploma a XVIII. században barokk stílusban épült, határában a 65-ös főút mellett egy elpusztult XIV. század eleji falu templomának maradványai láthatók. A kirándulóknak további vonzerőt jelenthetnek a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező Pacsmagi-tavak, melyek a falu határában terülnek el. Az országos jelentőségű természetvédemi terület vízimadár paradicsom, mely előzetes engedéllyel és kísérővel látogatható. A csodálatos környék igazi felüdülést kínál.
A település fontosabb adatai:
- Területe: 6540 ha
- Lakossága: 1169 fő (2018.)
Polgármesteri Hivatal elérhetőségei:
- Polgármester: Kelemen Csaba
- Cím: 7193 Regöly, Rákóczi F. u. 2.
- Telefon: 74/402-606
- e-mail: polgarmester@regoly.hu
Címertörténet 2008. április 01.Regöly
A címerben a két kék vonal a Kapos és a Koppány találkozását jelképezi. Mivel a falu védőszentje Szent György, a címer másik felére a stilizált Szent György kereszt került. A lófej a lakosság kívánságára került a címerbe, emlékeztetve a falu hagyományaira.
Intézmények 2008. március 31.Regöly
Intézmények és elérhetőségeik
Közérdekű információk 2008. március 29.Regöly
A község területe 6540 ha, lakossága 1211 fő.