Regöly Közösségi Busz Pályázat 2010. november 24.2010. év
1/2010. (I.19.) ÖM rendelet alapján kiírt közösségi busz pályázatot a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás sikeresen megpályázta.
az 1/2010. (I.19.) ÖM rendelettel kiírt
közösségi busz pályázathoz.
Pályázó neve: Tamási és Simontornya Városkörnyéki Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása
Pályázó címe: 7090 Tamási, Nyírfa sor 15.
A pályázó a Merzedes-Benz Sprinter típusú közösségi autóbuszt Regöly Község Önkormányzatának adta át üzemeltetésre. Regöly Község Önkormányzata alapítója és fenntartója a Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (rövid nevén TONI EPSZ, címe: 7090 Tamási, Szabadság u. 38-40.) elnevezésű közoktatási intézménynek.
Regöly község 1232 fős település Tolna megyében. Társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Kormányrendeletben is szerepel. A település lakosság száma csökkenő, korösszetételét tekintve elöregedő falu.
A községben 21 fővel óvoda, 35 fővel alsó tagozatos tagiskola működik. Az óvodáskorú gyermekek 48 %-a hátrányos helyzetű, míg az alsós diákok 54 %-a tartozik ebbe a csoportba. Az 1-4 évfolyamosok összlétszámának 34 %-a halmozottan hátrányos helyzetű, 11 %-a integráltan oktatott sajátos nevelési igényű diák. Regöly településen 2008. szeptember 1-jén megszűnt az általános iskola felső tagozata, a diákok ettől az időponttól a székhely szerinti általános iskolába járnak be naponta (Tamási).
A két település távolsága 20 km. Az autóbusz 2011. október 11-étől szállítja a tanulókat. A 2011/2012-es tanévben az intézmény főigazgatójának nyilatkozata alapján 17 felső tagozatos tanuló utazik Regölyből Tamásiba, és 1 tanuló Tamásiból Regölybe az általános iskola alsó tagozatára.
Az autóbusz reggel 1 fordulót tesz, délután kettőt. A nem napköziseket 13,30 órakor viszi Regölybe, a napközisekért viszont 16 órára érkezik vissza.
Ezzel a megoldással – a pályázatban leírtak szerint – a regölyi tanulók esélyegyenlősége jelentősen javult, hiszen megépült és átadásra került Tamásiban az új, integrált – akadálymentesített - közoktatási intézmény, amelyben már a XXI. századi feltételek között tanulhatnak a gyerekek. A szaktantermi rendszer, a világos, esztétikus tantermek, az akadálymentes kiszolgáló helyiségek mind ezt biztosítják. A beruházáshoz a DDOP keretében 1,2 milliárd Ft. támogatást kapott az önkormányzat.
Az autóbusszal utaztatott 18 fő közül 8 fő a létszám számításnál 2 főt ér, hiszen vagy sajátos nevelési igényű, vagy beilleszkedési, magatartási, tanulási zavarral küszködő diák. Ez az utazók 44,4 %-a.
Úgy ítélem meg, a közösségi busz valójában nagy szolgálatot jelent a tanulók esélyegyenlőségének megteremtéséhez, a minőségi oktatáshoz történő hozzáféréshez.
A iskolabusz szolgáltatás mellett vállaltuk, hogy egyéb célra is használjuk az autóbuszt. Az üzembe helyezés óta több alkalommal is szállított a busz – hétvégén – sportolókat és időseket.
A buszról készült képek a Kistérség képekben menüpont alatt nézhetők meg.